Az azbeszt az ásványi szilikátok egy csoportjának olyan gyűjtő elnevezése, melyek különleges, szálas szerkezetet mutatnak. A molekulastruktúrájukban szilícium-oxid mellett található pl. vas, magnézium, kálcium, nátrium. Az azbeszt struktúrája rendkívül vékony elemi szálakból áll, melyeknek átmérője a milliméter ezredrészénél is kisebb. Az elnevezés a görög “azbesztosz” szóból ered, ami kb. “kiolthatatlant” vagy “maradandót” jelent.

Az alábbi legfontosabb azbeszttípusokat különböztethetjük meg: fehérazbeszt (krisotil), kékazbeszt (krokidolit), barnaazbeszt (amozit). Ezek az ásványok gyakorlatilag az egész földön elterjedtek, még a földfelszínen is fellelhetők.

Krizotil
Könnyű, igen nagy finomságú szálakra osztható. Színe: fehér, szürke, sárgás. A szál puha, simulékony, magas tépőszilárdsággal rendelkezik, rugalmassága jó. Szövésre kiválóan alkalmas. Szerkezete: kötegelt szálak (fibrillek) melyek rendkívül vékonyak (kb. 0,000015 - 0,00004 mm) és ezért csak elektron-mikroszkóppal láthatók. Összehasonlításul az emberi haj kb. 0,04 mm vastagságú. A fibrillek üreges testű szálak, lúgálló képességük igen jó, a saválló képességük azonban gyenge.

 

Amfibolazbeszt
Felosztható alkálimentes és alkálitartalmú (krokidolit) fajtákra. Krokidolit: durva szálú, prizmatikus kristályok és szálak. A krokidolit színe kék, az amozit barna, az amfibol azbesztek pedig a tiszta fehértől a zöldes- barnán át a szürkés színárnyalatokig többféle színnel rendelkezhetnek vasoxid tartalmuktól függően. A krokidolit kevésbé alkalmas szövésre, mint a krizotil, az amfibolazbeszt többi fajtáját pedig csak mérsékelten vagy egyáltalán nem lehet szőni.

A legjelentősebb azbesztlelőhelyek Kanadában, az egykori Szovjetunió területén és Dél-Afrikában találhatók. Az azbesztfelhasználás a XX. század elejétől az 1970-es évek közepéig erőteljesen emelkedett, azóta azonban visszaesőben van. Az azbesztfelhasználás csökkenése abból adódik, hogy rájöttek az azbesztszálak belélegzésének súlyosan egészségkárosító hatására.

Az azbesztnek kiváló tulajdonságai is vannak, ami miatt az elmúlt 80 évben több mint 3000 termékben használták fel. Mint ahogy a nevének jelentéséből is kitűnik, hőálló, éghetetlen, kémiailag pedig saválló, lúgálló, olajálló és nem bomlik el. Elektromos szigetelőként viselkedik, és szálstruktúrája lehetővé teszi szövését, valamint nagy mechanikai szilárdságának kihasználását. Az azbesztből készült legjellemzőbb termékek: tűzálló anyagok, tömítések és csomagolások, szűrők, fékbetétek és kuplungok, azbesztcement termékek, valamint a tűz-, hő- és zajvédelem céljaira alkalmazott azbeszttartalmú szórt vakolat.

 

Az építőiparban kétféle azbesztterméket különböztetnek meg: az erős kötésű (rendszerint 1 t/m³-nél nagyobb térfogattömegű) és a gyenge kötésű (1 t/m³-nél kisebb térfogattömegű) azbesztet tartalmazó termékeket. Az első termékcsoportnál általában az ún. azbesztcement termékekről van szó. Az azbesztcementet, ismertebb nevén az eternitet Johann Hatschek találta fel, ill. dolgozta ki a XX. első évtizedében Vöcklabruckban. Az eljárás során kb. 90% cementet 10% azbeszttel kevertek és nedves eljárással formába sajtoltak. A cement jól megkötötte az azbesztszálakat és beépített állapotban ezekről az azbeszt-termékekről nem szabadulhatott fel veszélyes mennyiségű azbesztszál. Az azbeszttermékek második csoportját, a gyenge kötésű azbesztet elsősorban az ún. szórtazbeszt képviseli. Mivel ezekben a termékekben nagyobb az azbeszt- és kisebb a kötőanyag-tartalom, könnyen kerülhetnek ezekről azbesztszálak a levegőbe. A gyenge kötésű azbeszt további legfontosabb felhasználási formái: azbesztlapok és szőnyegek. Ezek könnyűszerkezetű építőelemek, kábelszigetelések és álmennyezet vagy padlózat hátoldalán használatosak. Az azbesztszálak nemcsak az által kerülnek egyre nagyobb mennyiségben a levegőbe, mert az idő előrehaladtával az azbeszt és a kötőanyag közti kötés folyamatosan gyengül, hanem mert a terméket gyakran mechanikai hatások is érik (pl. rázkódás, légmozgások) vagy átalakításokat is végezhetnek rajta (pl. fúrás).